Több látványos és érdekes feladattal készültek az Edu Agro Drone Cup mezőgazdasági drónverseny szervezői, akik a Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári karának tangazdaságában tartották meg a programot. A hagyományteremtő pilot rendezvény a Széchenyi István Egyetem és az Edutus Egyetem szervezésében a Digitális Agrárakadémia támogatásával és az ABZ Drone Kft. szakmai partnerségével valósult meg. Két DJI drónnal, egy Phantom 4 és egy AGRAS T10 típussal tették próbára a jelentkezők tudását.

A mosonmagyaróvári helyszínre a precíziós mezőgazdaság, a távérzékelés, az ortomozaikos térképezés, valamint az automatikus repülési tervek összeállítása iránt érdeklődőket várták. A verseny megnyitóján dr. Kovács Attila József egyetemi docens, a Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar dékánhelyettese köszöntötte a versenyzőket. A résztvevőknek az alapvető drónismereteken kívül (érzékelés, irányítás, navigáció és különböző mezőgazdasági felhasználási területek) stratégiai érzékre, csapatmunkára, jó kommunikációra, problémamegoldásra és kreativitásra is szükségük volt a sikeres feladatmegoldásokhoz.

A drónverseny megnyitóján dr. Kovács Attila József egyetemi docens, a Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar dékánhelyettese is beszélt

A Digitális Agrárakadémia konzorcium vezető tagja a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amelynek stratégiai rektorhelyettese, Mezőszentgyörgyi Dávid adott interjút a drónos témában:

Miért fontos a drónverseny a MATE, a digitalizáció és a jövő szempontjából?

Jól érzékelhető, hogy a digitalizációban az egyik leglátványosabb, a közönség számára az egyik leginkább izgalmas elem a drónok megjelenése. A részletes szabályok érvénybe lépéséig szinte mindenki vezethetett drónt, ez azóta már egy lényegesen szűkebb körre korlátozódott. Többek között ezért is nőtt meg az igény arra, hogy egyre több bemutató legyen a drónok mezőgazdaságban való felhasználásával kapcsolatban. Ennek egyik lényeges rendezvénye volt a drónverseny Mosonmagyaróváron.

Az időjárást is folyamatosan monitorozták, mielőtt a megfigyelődrónt a légtérbe reptették

Nagyon örülünk, hogy a kezdeményezés a Digitális Agrárakadémia támogatásával valósulhatott meg, a reményeink szerint hagyományteremtő jelleggel. Látjuk és tapasztaljuk, hogy a dróntechnológia iránt nagy az érdeklődés. Ehhez kapcsolódik, hogy 2021 végén a MATE kapta a jogszabály általi felhatalmazást és a megbízást a mezőgazdasági drónok minősítésére, ami Gödöllőn, a Szent István Campuson zajlik. Fontos, hogy elkezdtük a mezőgazdasági drónpilóta képzés kialakítását a MATE rendszerén belül is. Több másik egyetem is elkezdte ezeket a folyamatokat, amit helyesnek tartok, mert erre a fejlődésre nagy szükség van. A várakozásaink szerint a mezőgazdasági drónok alkalmazása ugyanolyan népszerű lesz, mint a traktorokban a GPS-ek megjelenése.

A drónrepülés előtti felkészülést is gyakorolták a versenyzők

Az is üdvözlendő, hogy a magyarországi drónhasználat szabályozása egyre kiforrottabb, ami által a gyakorlati alkalmazás is terjedhet. Akinek minősített drónja van és sikeres drónpilóta képzéssel is rendelkezik, gyakorlatilag korlátlanul tudja használni az eszközöket. Ez egy éve még nem így volt, mert a szabályozás akkor még csak a kialakítás szakaszában volt. Azt látjuk, hogy a zöldítés és a felhasználás kiszélesítésének következtében nagyon nagy lesz az igény a műtrágya és a növényvédő szer kijuttatásánál a drónoknak. Részben át fogják venni a földi és a repülőgépes kijuttatás szerepét, javítva ezzel a gazdálkodás hatékonyságát.

A Digitális Agrárakadémia 2021-ben és 2022-ben szervezett programjai június utolsó napjaival a végükhöz közelednek, a drónverseny volt az egyik ezek közül. A jövővel kapcsolatban arról tudok beszámolni, hogy a magyar kormányzat részéről erős szándék van arra, hogy folytatódjanak a programok, amelyeken a drónok mellett további fontos digitális eszközök bemutatását tervezzük a gazdálkodók minél szélesebb köréhez eljuttatni.

Elméleti feladatok is voltak a drónversenyen

Győrből és Venezuelából érkezett a győztes csapat

A drónok az ipar és a mezőgazdaság sok területén nyújtanak új lehetőségeket. A Széchenyi István Egyetem Digitális Fejlesztési Központja állami, tudományos és vállalati szereplőkkel partnerségben folytat kutatásokat ezen a területen, az intézmény delegált szakértője látja el a Magyarországi Drón Koalíció szakmai vezetését is. A hallgatók bevonását, a kutatói utánpótlás biztosítását az egyetem SZEviation hallgatói csapata is segíti. A fiatalok drónfejlesztéssel és versenyzéssel foglalkoznak, sőt, ma már versenyeket is szerveznek. Pethő Zsombor, a Digitális Fejlesztési Központ munkatársa, a SZEviation FPV-drónversenycsapat vezetője is beszélt az óvári megmérettetésről.

A két főszervező, a Széchenyi István Egyetem és az Edutus Egyetem mellett támogatóként a Digitális Agrárakadémia, a kivitelezőkkel való kapcsolattartással az Egyetemi Szolgáltató Központ, szakmai partnerként pedig az ABZ Drone Kft. segítette az esemény megvalósítását. A szentendrei drónos cég csapata a technikai oldal biztosításáért felelt: az iparban használt drónok rendelkezésre bocsátása mellett a feladatok szervezésén túl naprakész információkkal látták el a nézőket és a versenyzőket a hazai drónszabályozás témakörében – mondta Pethő Zsombor, aki a Digitális Fejlesztési Központ részéről az esemény szervezését koordinálta.

A drónverseny része volt a kézi vezérlésű monitoring feladatok végrehajtása is

A drónverseny kifejezetten jól sikerült, a növényvédelemhez és a távérzékeléshez kapcsolódó gyakorlati feladatok megvalósítása látványos és pontos volt. A műveletek közül természetesen a repülések voltak a főszerepben, ezek extra kihívása az volt, hogy a végrehajtásuk kifejezetten növényvédelem-specifikus szakismereteket igényelt. A győzelmet mégis az ilyen agrárismeretek nélkül érkező győri SZEviaton hallgatói FPV dróncsapatunk szerezte meg, amelyhez egy venezuelai fiú is csatlakozott a programot megelőzően.

A Széchenyi István Egyetem győri hallgatóiból álló FPV csapat a Digitális Fejlesztési Központ (DDC) alá tartozó Dróntechnológiai Laboratórium kezdeményezésére jött létre. Közösen járunk gyakorolni és szakmai eseményekre is. A legutóbb a MEFOB Fesztiválon Miskolcon mutattuk be az érdeklődőknek az FPV drónozás érdekességeit. A DDC munkatársaival továbbá több aktív, drónokat érintő fejlesztésben is részt veszünk, például egy precíziós gazdálkodást támogató szoftvert fejlesztünk egy partnerünknek, valamint egy alternatív drónvezérlő rendszer létrehozásában is részt veszünk – mondta a fiatal szakember.

Ügyeskezű és tapasztalt résztvevők érkeztek az Edu Agro Drone Cup mezőgazdasági drónverseny mosonmagyaróvári programjára

Programok és versenyszámok: ortomozaik, repülési terv és drónos permetezés

Az óvári drónverseny szervezésben nagy szerepet vállalt Dr. Teschner Gergely PhD, a Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar Biológiai Rendszerek és Élelmiszeripari Műszaki Tanszékének egyetemi adjunktusa, vele is beszéltünk a program után.

A rendezvényt egy elméleti tesztsor kitöltésével kezdték a csapatok, majd egymással párhuzamosan folytatódott két feladattal. Az egyiknél kézi vezérlésű repüléssel kellett drónt irányítani, majd egy kukoricatáblán található információs táblákat megtalálva és rendszerezve kellett a növénybetegségeket felismerve azokat a kezelés módjával párosítani. A szél 6-7 m/s-os belökésekkel nehezítette a feladatot, melyben a drónpilóták nagyjából 4 méteres magasságban tartották a drónokat, hogy felismerhetőek legyenek az ábrák, ami nagy kihívás volt – mondta.

Az Edu Agro Drone Cup mezőgazdasági drónverseny egyik szervezője, Dr. Teschner Gergely PhD, a Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar Biológiai Rendszerek és Élelmiszeripari Műszaki Tanszékének egyetemi adjunktusa (balra)

A harmadik feladatban beteg növényeket helyeztünk el egy több hektáros kukoricatáblában, amely felett 50 méter magasan kellett tervezett repülést és monitoringot végrehajtani, majd a felvételekből egy ortomozaik készítése volt a következő kihívás. Ezen kellett megtalálni és lokalizálni a beteg növényeket, majd utasítást adni a 4. feladathoz, a vízzel való permetezéshez. A csapatok az utasítássorból shape fájlt készítettek, amivel ez lehetővé is vált, de a permeteződrón kezelését és reptetését a nagy szél miatt sajnos nem kockáztathattuk megvalósítani. A kicsomagolás, a karok, a szerkezet átnézése, az akkumulátor ellenőrzése és felhelyezése, a víz és a shape fájlok betöltése viszont így is értékelhető volt. Minden csapat sikeresen teljesített, már csak az indítás gomb megnyomása volt hátra, amit a biztonság védelme érdekében miatt nem lehetett megtenni – mondta Dr. Teschner Gergely PhD.

Előtérben a drónos gyakorlat, háttérben a kukorica és a szélmalmok a mosonmagyaróvári drónversenyen

Fontos, hogy az első, elméleti tesztsor kitöltését kivéve minden feladat előtt oktatást tartottunk, ahol az eszközök és a szoftverek helyes használatát mutattuk be a versenyzőknek és az érdeklődőknek. A drónpilótákon kívül ugyanis „külsős” résztvevőink is voltak, családok és más, drónos cégek képviselői is érkeztek a tangazdaság területére. A repüléseket a DJI GO 4 program segítségével valósítottuk meg, az ortomozaik és a shape fájl készítésnél is a Pix4D programban dolgoztak a drónverseny résztvevői – mondta a szakember.

Szerkesztette:
Csurja Zsolt
Gödöllői gazdász 2009
precíziós mezőgazdasági szakmérnök, Óvár 3-as csoport
Digitális Agrárakadémia, tartalomszerkesztő