Varga Péter Miklóst, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) stratégiai rektorhelyettesének tanácsadóját, adatgazdasági szakembert rendszeresen hívják előadást tartani erdélyi gazdaszervezetek. Péter az erdélyi szövetkezeti háló megalapozásával is foglalkozik, amivel a gazdák feldolgozási és értékesítési lehetőségekhez jutnának. Egyebek között a készülő határon túli agrárstratégiáról és digitalizációról is beszélt az erdélyi Krónika munkatársának, Makkay Józsefnek.
Milyen feladatokat végzett stratégiai tanácsadóként?
Idestova 25 éve dolgozom tanácsadóként, kormányzati stratégiákat is készítettem. Sokat dolgoztam a magyar kormánynak, ennek keretében jártam Székelyföldre is. A stratégiai tanácsadás titka, hogy komplex problémák megoldásában próbál segítséget nyújtani kormányzati, illetve céges megrendelőknek. Rendszeresen foglalkoztam mezőgazdasági kérdésekkel, megírtam Magyarország Digitális Agrárstratégiáját. Ennek kapcsán végig kellett gondolni a teljes termékpálya működését termelőtől a fogyasztóig.
Miként kerülnek képbe az erdélyi termelők a magyar agrárstratégia kapcsán?
Van egy jól működő falugazdász-hálózatunk Erdélyben is, amelyet a magyar szaktárca finanszíroz. Székelyföldön is elindítottunk egy közös gondolkodást, útkeresést azzal kapcsolatban, hogy a pici gazdaságokat és a nagyon változó piacot hogyan lehet olyan termékpályákkal összekapcsolni, ami hozzásegíti a gazdákat ahhoz, hogy több jövedelem maradjon a zsebükben. Ki kell dolgozzuk, hogy milyen fejlesztésekre van szükség.
Egy ilyen agrárstratégia célja, hogy megmaradhassanak a kisgazdaságok, és megtörténhessen a generációváltás, azaz legyen kinek folytatnia a gazdálkodást, a fiatalok ne költözzenek el.
Milyen mértékben azonosak a gazdák gondjai a Kárpát-medencében?
Kicsit más a színezetük, de alapjában véve mindenhol ugyanazok a gondok nehezítik a gazdatársadalom életét. Az éghajlatváltozást mindenki ismeri, de a fogyasztói piac is gyorsan változik a koronavírus-járvány és a háború miatt. Ez tetőzik az elszabadult energiaárak következtében. A Kárpát-medencei magyarság megmaradásának szempontjából nagyon fontos lenne, hogy minél több ember megfelelő jövedelemhez jusson. A vidéki lakosság ezt csak úgy érheti el, ha a mezőgazdasági termékeit ténylegesen azoknak a fogyasztóknak adja el, akik ezt a minőséget meg tudják fizetni. Hiába termel valaki biominőségű terméket, ha csak a falu piacára jut el vele. A faluban nincs olyan vásárlóerő, amely megfizethetné a termék valódi árát. Ez a célközönség máshol él.
Hogyan orvosolná az értékesítés problémáit a kidolgozás alatt álló agrárstratégia?
Ha ismerősnek adom el az árut, nekem elhiszi, hogy az jó minőségű. De ha egy ismeretlennel találkozik a gazda, az miért higgyen neki? Itt tevődik fel az izgalmas kérdés, hogy miért vásárolnak üzletláncokban az emberek. Egyrészt kényelmesebb, másrészt van egy minőségbiztosítás. Ami nem azt jelenti, hogy amit megvásárolok, az finom, hanem azt, hogy legalábbis nem ártalmas az egészségre. És van egy jól működő logisztika: mindent elém tesznek, az én kényelmemet szolgálják. Kérdés, hogy a mezőgazdasági termelőkkel meg tudjuk-e ezt úgy valósítani, hogy termékeik eljussanak a fogyasztóhoz. Erre készítettem modelleket. Úgy kértek fel a munkára, hogy az egész Kárpát-medencében indítsuk el a folyamatot. Aminek a lényege az, hogy a kistermelő és a fogyasztó között a termékek megfelelő áron történő értékesítését lehetővé tevő termékpályák jöjjenek létre. Amihez minőségbiztosítás, és ha szükséges, logisztika is kell.
Milyen forrásokból lehet ezt finanszírozni?
Kárpátalját kivéve a Kárpát-medence valamennyi régiójában rengeteg európai uniós forrás áll majd rendelkezésre erre a célra. A kezdetektől olyan fejlesztések kellenek, amelyek megalapozzák a folyamatot. Leegyszerűsítve a dolgot, nem minden gazdának kell traktort vásárolnia, mert nem az fogja a jövedelmét biztosítani. A biztos bevételét az adja, ha megfelelő helyen tud értékesíteni. A termékek eladása nem a gazda feladata. Nem az a megoldás, ha a termelő piacra megy, hanem az, hogy segítünk neki, hogy a terményei eljussanak a fogyasztóhoz. Az ő feladata, hogy megértse az együttműködés lényegét.
A Kárpát-medencei együttműködés kapcsán Nagy István mezőgazdasági miniszter legutóbbi, erdélyi látogatásán úgy fogalmazott, hogy a jövő a szövetkezeteké. Hogyan lehet megértetni ezt olyan gazdákkal, akik ódzkodnak az együttműködéstől?
Ki kell mondani, hogy aki nem akar szövetkezni, annak a mezőgazdaságban nem lesz jövője. Ezen a ponton fog eldőlni, hogy hosszabb távon ki marad meg gazdaként. Lehet részidős gazdálkodást folytatni családi ellátásra, de ebből nem származik jövedelem. A háborús helyzet nyilván árnyalhatja a képet, mert ha élelmiszerhiány lesz, akkor mindent el lehet adni, de nagyon remélem, hogy nem ebbe az irányba haladunk. Ha lesz elegendő élelmiszer a piacon, csak az a gazda tud talpon maradni, aki egy értékesítési lánc részévé válik.
Legelőn a borjak Erdélyben – Fotó: Makkay József
Miként fog megváltozni például a székelyföldi tehéntartó gazdák élete, ha többségük szövetkezeti tagként termeli meg és értékesíti a tejét?
Vegyük alapul a hegyi legelőkön tartott állatok különleges tejét, amiből kiváló minőségű, érlelt sajtokat lehet előállítani, miközben a kereskedelemben jelenleg kapható sajtok többsége a forrázott, lágy sajt kategóriájába tartozik. Hasonlítsuk össze a székelyföldi gazda érlelt sajtját a svájci sajttal. Minőségben a svájci termék semmivel sem jobb, mint a székelyföldi, az ára mégis nagyságrenddel több. Magyar pénznemben számolva az olcsóbb svájci sajt kilója 11-12 ezer forint (135 lej), míg a drágábbak 20 ezerbe kerülnek. Gondolkozzunk el azon, hogy a hasonló erdélyi minőségű termék mennyiért kel el. A svájci sajt titka, hogy azonos receptúra alapján mintegy 150 helyen készítik az országban. Az első állomás a hegyi legelő, ahonnan a tej eljut a sajtüzembe, onnan az érlelőbe, ahol besorolják, ellenőrzik a minőségét, és küldik a piacra. A svájci sajt igazából egy vezetőmárkát jelent, ami a szarvasmarhatartók jövedelmének 70-80 százalékát biztosítja. A többi sajt, a helyi kis márkák a turizmust szolgálják. Az is fontos, hogy minden falunak, vagy akár minden gazdának legyen saját sajtja, de a fő jövedelmet nem az adja.
Miként lehet meghonosítani Erdélyben a svájci, a dán vagy a holland szövetkezeti modellt?
Abból kell kiindulni, hogy a szövetkezetek valamikor itt is sikeresen működtek. Annyi különbséggel, hogy nálunk ez több évtizede megszakadt, míg Nyugat-Európában töretlenül működik ma is. El kell fogadni, hogy a tradicionális, romantikus mezőgazdaság – amelyben a gazda termel, feldolgoz és értékesít – csak a falusi turizmust szolgálhatja. Az árutermelő mezőgazdaságot profi értékesítőkkel lehet sikerre vinni. A gazda nem profi értékesítő, és nem is kell, az legyen. Neki profi termelővé kell válnia. A tejtermelésben az a dolga, hogy alacsony csíraszámú, ellenőrzött tejet állítson elő. A sajtkészítőnek és a sajtérlelőnek más-más a feladata, a marketingé pedig az, hogy a jó minőségű sajtot eljuttassa a fizetőképes fogyasztóhoz. Talán szentségtörés, amit mondok, de tíz év múlva minden áruházban székelyföldi hegyi legelőkről származó érlelt sajtot szeretnék látni.
Erdélyi sajtok a polcokon – Fotó: Makkay József
Mikor várható az új szövetkezeti háló megerősödése Erdélyben?
Ha nem szeretik a gazdák a szövetkezés szót hallani, használjuk inkább az együttműködés megnevezést. Legalább két-három éves folyamatról van szó, amelynek során képzésekre és olyan technológiákra lesz szükség, amivel a rendszer alapjait tudjuk megteremteni. A tejtermelésnél maradva, minden azzal kezdődik, hogy a tehén és a juh által megtermelt kiváló minőségű erdélyi tejet a legelőkről csíramentesen eljuttassuk a tejüzembe. A termékpálya minden állomását ki kell építeni. Erre a mostani, válságos időszakban lehet készülni, hogy amikor túljutunk a mai gondokon, az erdélyi szövetkezeti rendszer működőképes legyen. Nem lesz más út.
A teljes cikket ide kattintva lehet elolvasni.
Olvasásra ajánljuk még:
Élelmiszergazdasági Adatközpont: arra az adatra is szükség van, amit ma még nem tudunk felhasználni
Nemzetközi szinten nagy a verseny az agráradatok felhasználásának és gyűjtésének területén: ma jellemzően olyan „adattavakat” hoznak létre, amelyek valódi hasznát csak a jövőben élvezhetjük majd – mondta még korábban Varga Péter Miklós, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) stratégiai rektorhelyettesének tanácsadója.
Szerkesztette:
Csurja Zsolt
Gödöllői gazdász 2009
SZE-MÉK 2021 precíziós mezőgazdasági szakmérnök, 3-as csoport