Komárom-Esztergom megyében, Nagyigmándon az agrárdigitalizáció és a víz volt az úr a Digitális Agrárakadémia programján.

Németh András, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Komárom-Esztergom megyei szervezetének igazgatója üdvözölte a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége (MAGOSZ), a NAK, a helyi gazdakör, és a MATE szervezésében megvalósuló program résztvevőit.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Komárom-Esztergom megyei szervezetének igazgatója, Németh András köszöntötte a rendezvényre érkező vendégeket

Elsőként Gartzl Ervin, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság szakembere számolt be a vízgazdálkodás fontos feladatairól, a vízkárelhárítás és vízhasznosítás megoldásairól. Az árvízvédekezés, az árvízvédelem, a helyi vízkár és az aszálykár elhárítás is szóba került, ahogy a vízi létesítmények vagyonkezelése is. Téma volt a medrek funkciója, a káros víz levezetése, a vízigények biztosítása, a vízi élőhelyek fenntartása és a használt vizek befogadása.

Az üzemelés megoldandó feladatai között szerepel a(z):

  • Egységes jogi szabályozás
  • Állami szerepvállalás mértékének meghatározása
  • Rövid,- és hosszútávú igények meghatározása
  • Teljesítőképesség vizsgálat
  • Mindenre kiterjedő, új kárelhárítási stratégia kidolgozása
  • Kockázatelemzés

A szakember szerint a vizekhez kapcsolódó feladatokra a vízgyűjtő-gazdálkodási terv ad jó válaszokat.

https://vizeink.hu/korabbi-vizgyujto-gazdalkodasi-tervek/vizgyujto-gazdalkodasi-terv/

Balra Németh András, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Komárom-Esztergom megyei szervezetének igazgatója, jobbra Gartzl Ervin, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság szakembere

A víz hiányával kapcsolatban fontos fejlesztés az előrejelzési és a megfigyelési rendszer. Az aszálymonitoring állomások kialakításának céljai:

  • A növénytermesztés során a klimatikus viszonyok változása következtében a termésbiztonság megőrzése érdekében a legfontosabb környezeti elem a víz lett.
  • A gazdák számára a növénytermesztéshez szükséges öntözés mennyiségi meghatározásának legkézenfekvőbb eszköze a talaj aktuális nedvességtartalmának mérése. A gazdálkodás szempontjából legfontosabb felső talajréteg nedvesség tartalma már szenzorokkal jól meghatározható.

Mit mér egy aszálymonitoring állomás?

Az aszálykár elhárítás alapjait biztosító aszálymonitoring rendszer használata több agráradat beszerzésére alapozza a működését.

A rendszer által napi gyakorisággal szolgáltatott alap információk:

  • Csapadékmennyiség
  • Hőmérséklet
  • Légnedvesség, Páratartalom
  • Levélnedvesség
  • Talajnedvesség
  • Talajhőmérséklet

A részleteket erre a hivatkozásra kattintva lehet megnézni: www.aszalymonitoring.vizugy.hu

A gazdák a honlapon hozzáférhető adatokból el tudják dönteni az öntözés szükségességét. A mért talajnedvesség adatokból számítható a HDI érték (Hungarian Drought Index, hazai aszályindex), melynek tartományai az aszály mértékéről adnak információt.

https://aszalymonitoring.vizugy.hu/index.php?view=info

Az előadás megmozgatta a jelenlévő termelőket, sokan szólaltak fel a víz megtartásával kapcsolatban, több ötletet megvitatva a helyi aszályhelyzet kezeléséről. Érezhetően érzékenyen érintette a szárazság hatása a gazdálkodók munkáját, amin nagy erőkkel szeretnének változtatni. Ezzel kapcsolatban a NAK megyei szervezetével egyeztetve lépnek majd tovább, hogy minél több jó megoldást találjanak a gondok megelőzésére és a károk enyhítésére.

Németh András, a NAK megyei igazgatója felhívta a figyelmet a 2022. november 17-én, Komáromban tervezett Közös Agrárpolitika témájával és újdonságaival foglalkozó programra, amelyet Papp Gergely Szakmai főigazgató-helyettes tart majd a megújuló feltételekről és a modern gazdálkodói gyakorlatot igénylő követelményekről.

A helyi gazdakör tagjai is részt vettek a vízgazdálkodásról és az agrárdigitalizáció gyakorlatáról szóló programon

A precíziós gazdálkodás és az agrárdigitalizáció következő Komárom-Esztergom megyei DAA-rendezvénye 2022. október 27-én, szintén csütörtökön lesz, ahol a helyspecifikus megoldások részletesebb ismereteiről hallhatnak az előadóktól a szomszédos Szákszend községben. Az eseményre itt lehet regisztrálni:

https://www.digitalisagrarakademia.hu/esemeny/digitalis-technologiak-bemutatasa-szakszendon/

Az érintett területről szóló szakcikket ide kattintva lehet elolvasni:

Ezért kincs az agráradat – XVII. rész: A téradatok szerepe és jelentősége az agráradatok rendszerében

https://www.agronaplo.hu/szakfolyoirat/2022/07/gepesites/ezert-kincs-az-agraradat-xvii-resz-a-teradatok-szerepe-es-jelentosege-az-agraradatok-rendszereben

A fórumbeszélgetés után Dr. Milics Gábor, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Növénytermesztési-tudományok Intézetének tanszékvezető egyetemi docense folytatta, a Digitális Agrár Stratégia kialakítását és a Digitális Agrárakadémia által nyújtott szolgáltatásokat és lehetőségeket mutatta be.

A MATE szakembere felvázolta az ágazati szintű adatgazdálkodás hosszú távú lehetőségeit, valamint beszélt a szabályozás területén történő előrelépésekről, megemlítve a NAK független szaktanácsadói tevékenységének fejlődését. Szó volt a drónszabályozás előkészítéséről és a DAS határon túli kiterjesztéséről is. Dr. Milics Gábor részletesen ismertette a www.digitalisagrarakademia.hu oldalon megtalálható e-tananyag adatbázis előnyeit, felvázolta az elérhető anyagok struktúráját, aminek egyik legkényelmesebb funkciója, hogy bármikor abbahagyható és újrakezdhető tananyagrendszert ad a fejlődni kívánó gazdálkodók kezébe és képernyőire.

Dr. Milics Gábor, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Növénytermesztési-tudományok Intézetének tanszékvezető egyetemi docense és az egyik házigazda, Szentirmay Tamás, aki idén végezte el a precíziós mezőgazdasági szakmérnök képzést Mosonmagyaróváron

A tananyagot itt lehet megtalálni és megismerni:

https://www.digitalisagrarakademia.hu/e-tananyagok/

A témához kapcsolódóan kérte, hogy azok a termelők és döntéshozók, akik rendelkeznek a helyspecifikus gazdálkodás eszközeivel és megoldásaival, jelentkezzenek bemutató gazdaságnak, ahol további DAA-rendezvényeket és szakmai továbbképzéseket.

Ezt itt lehet megtenni:

https://www.digitalisagrarakademia.hu/digitalis-bemutato-gazdasagok/

A szakember kiemelte a megvalósulási térképek jelentőségét, beszélt a differenciált anyagkijuttatási tervek fontosságáról és a döntéstámogató szoftverek használatáról is, hozzátéve, hogy minden fejlesztés a gazdálkodói igények kielégítése felé kell, hogy tartson. Egyszerűen kezelhető, pontos és látványos rendszerekre van szükség annak érdekében, hogy a megoldások a napi rutin részévé váljanak.

A precíziós gazdálkodás a gyakorlatban is megvalósul a Nagyigmánd körüli földeken, erről több szakembert lehetett kérdezni a helyi piac területe mögött kiállított gépeknél

A vendéglátó gazdaság részéről Szentirmay Károly és Szentirmay Tamás biztosított egy New Holland traktort és kombájnt, valamint egy Horsch vetőgépet ahhoz, hogy az érdeklődők élesben, kézzelfoghatóan ismerkedhessenek meg a helyspecifikus gazdálkodásra alkalmas vasakkal és programokkal. A gépforgalmazó szakemberei részletes információkat adtak az erőgép, a betakarítógép és a vetőgép működéséről, amelyek által lényeges megtakarítás, illetve bevételnövekedés érhető el.

Egy Horsch vetőgép, valamint egy New Holland traktor és egy kombájn várta a program résztvevőit, amelyekről az AGROTEC Magyarország Kft. és az AXIÁL Kft. szakemberei árultak el hasznos információkat

Szerkesztette:
Csurja Zsolt
Gödöllői gazdász 2009
SZE-MÉK 2021 precíziós mezőgazdasági szakmérnök, 3-as csoport