A Digitális Bemutató Gazdaság Díj kitüntetéseit azok a gazdálkodók, vállalkozások vagy szervezetek érdemelték ki, akik folyamatosan fejlesztve, kísérletezve, gondolkodva törekednek a helyspecifikus, adatalapú gazdálkodásra és a magyar mezőgazdaság fejlesztésére.

2022. december 5-én a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektori dísztermében, Gödöllőn bővült a korábbi díjazottak köre. A Digitális Agrárakadémia konzorciuma, melyet a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, az Állatorvostudományi Egyetem, a Széchenyi István Egyetem és a Digitális Jólét Nonprofit Kft. alkot, egy oklevél és egy nyolcszög alakú üveg díjjal ismerte el az immár a teljes Kárpát-medencéből jelentkező vállalkozások teljesítményét. A második alkalommal kiírt pályázaton 16-an részesültek a kitüntetésben, köztük többen a határon túli szervezetektől és cégektől érkeztek.

„Másodszor díjaztuk a Digitális Bemutató Gazdaságok szakembereit, köszönjük a tudásátadást” című írásunkat ide kattintva lehet elolvasni.

1        Új díjazottak 2022. december 5-én:

1.1        Abonyi Ferenc

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a Záhonyi járásban, Eperjeske településen található a 22 hektáros kertészet, ahol gyümölcsök ökológiai termesztésével foglalkozik Abonyi Ferenc. Fő profilja az alma és meggy termesztése. A precíziós gazdálkodás kezdetén jár. Gyűjti a meteorológiai növényvédelmi és kártevő adatokat, amelyeket felhasznál a szükséges védekezés megtervezésében. Folyamatban van az ehhez kapcsolódó szakmérnöki diploma megszerzése. Célja a költséghatékonyság növelése a különféle precíziós gazdálkodási megoldások bevezetésével.

1.2        Agrospol Hontianske Nemce

Szebelléb község Szlovákiában, a Besztercebányai kerületben, a Korponai járásban. A gazdaság szántóföldi növénytermesztéssel és állattenyésztéssel foglalkozik. Több cég együttműködése által összesen 5564 hektáron gazdálkodnak. A területek közel felén hagyományos, a másik részén ökológiai gazdálkodás folyik. A digitális technológiák nagy része adott a gazdaságban, a géppark is újszerűnek mondható. A digitális technológiákat alkalmazzák a talajállapot felmérésében, a növényvédelemben, a tápanyagutánpótlásban, illetve az állattenyésztésben is. Terveik között szerepel a meglévő digitális technológiák legnagyobb mértékű kihasználása, valamint magasabb szintre fejlesztése. Az állattenyésztésen belül húshasznú szarvasmarha tartással és tenyésztéssel foglalkoznak, közel 1400 szarvasmarhát tartanak. A digitalizáció a cégcsoport ezen részén is megtalálható, céljaik között szerepel egy magasabb szintű digitális állapot elérése, valamint az új lehetőségek alkalmazása.

1.3        Agro-Tár Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft.

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében termelő, alsódobszai gazdaság, amely szántóföldi növénytermesztéssel, kertészettel és állattenyésztéssel foglalkozik. A digitális megoldásokat mindhárom ágazatban magas szinten alkalmazzák. A gazdaság döntéseit a gyűjtött és feldolgozott adatokra és információkra alapozzák. Tapasztalatukat szívesen osztják meg az érdeklődő gazdákkal. A gazdaság termelési gyakorlatáról írt riportot itt lehet elolvasni.

1.4        Balogh Farm Tépe

A tépei Balogh család 1973-ban kezdte a gazdálkodást baromfikeltetéssel. Jelenleg mintegy 800 hektár területen folytatnak intenzív növénytermesztést, illetve integrálnak kisebb termelőket a térségben. Hajdú-Bihar vármegyében, a Derecskei járásban található a központjuk. A gabonafélék, és a szántóföldi zöldségfélék termesztéséhez modern, nagyteljesítményű gépparkkal, és szárító, tároló technológiával rendelkeznek. Az intenzív növénytermesztés, és a precíziós gazdálkodás elkötelezettjei. Innovatív vállalkozás, szívesen kísérleteznek, majd az eredmények ismeretében vezetik be a termelésbe új technológiákat, a fenntarthatóságot, a hatékonyságot és a jövedelmezőséget szem előtt tartva. A szántóföldi zöldségek termelési kockázatának csökkentése miatt 200 hektár területet meghaladó Center Pivot öntözőtelep kiépítése van folyamatban 2023-ban. A technológiájukról ide kattintva lehet bővebben olvasni.

1.5        Cilip Árpád gazdasága

Székelyföldi, húsmarha tenyésztő gazdaság Csíkszereda város határában, Hargita megyében. Rendelkezik állattenyésztési telep monitoring rendszerrel, valamint részletes adatgyűjtő és elemző háttérrel. Szarvasmarha optikai súlymérő és menedzsment rendszert alkalmaz az állatok súlygyarapodásának, mozgásának, életszakaszaszainak rögzítésére. A rendszerek biztosítják az állomány fejlődésének nyomon követését, továbbá a tartási és takarmányozási körülmények optimalizálását. A gazdaság képzési partnere a Pro Agricultura Hargitae Universitas Alapítványnak.

1.6        Dráva Frucht Kft.

Somogy vármegyében, a Barcsi járásban található a bélavári gazdaság, mely fehérjenövényeket és gabonát termel helyspecifikus technológia alkalmazásával, közel 500 hektáron. Húshasznú szarvasmarha tenyésztést is folytat. Alkalmazza a rendelkezésre álló gépek adatait a termelés tervezéséhez. A gazdaság nagy hangsúlyt fektet a digitális megoldások használatához kapcsolódó fejlesztésekre, a precíziós gazdálkodás előnyeinek felhasználására.

1.7        GARDEN PROIECT SRL

Csíkmadarasi kertészet, 2006 óta működik. Hargita megye vezető kertészete, köztéri bútorkészítője és elismert szaktanácsadó vállalkozása. A kertészet automata öntözőrendszerrel, valamint eső- és páratartalom mérő szenzorokkal felszerelt. Napelemrendszerük saját energiaszükségletüket biztosítja, az ügyfeleiket ingyenes elektromos autótöltőállomással várják. A vállalkozás in vitro laboratóriumában a növényeiket optimalizált paraméterek (megfelelő fény és hőmérséklet) között nevelik. A vállalkozás szakmai tudásával több fejlesztést is támogat a környéken, így például a feketeribizlis termelést, valamint a feldolgozást integráló szövetkezet működését.

1.8        Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége

Az ügynökség egyik kiemelet célja a helyi termelők piacra jutásának fejlesztése, a jövedelmük növelése céljából. Az ügynökség több Európai Unió finanszírozta projektet nyert el a Székely Termék védjegy és a hozzá kapcsolódó minőségbiztosítási rendszer fejlesztése érdekében, valamint a rövid ellátási lánc fejlesztése céljából. Jelenleg egy mobilalkalmazást fejleszt, amelyen keresztül a Székely Termék védjeggyel rendelkező termékek népszerűsíthetők és forgalmazhatók lesznek. Lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy kézműves és egészséges termékeket szerezzenek be online. Együttműködik a Magyarország Digitális Agrár Stratégiája keretében indított Digitális Termelői Piac pilot projekttel.

1.9        Ikladi Mezőgazdasági Szövetkezet

Az Ikladi Mezőgazdasági Szövetkezet őszi búza, őszi árpa, repce, olajnapraforgó és kukorica termesztéssel foglalkozik, 852 hektáron. A szövetkezet fő termelési célkitűzése: optimális költségfelhasználás mellett magas minőségi követelményeknek megfelelő árunövények előállítása eredményes gazdálkodás mellett. Ezt a célt elsősorban precíziós és digitális megoldások alkalmazásával éri el.

1.10    Kossuth Kft.

A letenyei Kossuth Kft. tulajdonosa szerint a „A precíziós gazdálkodás jól működő technológiák összessége, amelyet nem próbálgatni kell, hanem alkalmazni. Teljes odaadással, ízig-vérig gazda-szemlélettel. A precíziós gazdálkodást nevezhetnénk ésszerű gazdálkodásnak is.” A gazdaság körülbelül 2100 hektár szántó földterületet művel, amelyből 1700-at precíziós technológiával. Több, mint egy évtizede alkalmazzák a precíziós technológiákat és ez idő alatt sokat változtattak a területeink művelési struktúráján. A művelésben tartott tábláikat monitorozzák, elemzik és évről-évre ápolják, javítják. Fontosnak tartják, hogy a tapasztalataikat megosszák a gazdatársakkal, ezért működésükről összefoglaló videókat készítenek, amelyekben a helyspecifikus gazdálkodást mutatják be a vetéstől az aratásig.

A technológiájukról ide kattintva lehet bővebben olvasni.

1.11    Kossuth 2006 Mezőgazdasági Termelő Zrt.

A Jászárokszállási Kossuth 2006 Zrt. szarvasmarha telepén 2020-ban adták át az 500 férőhelyes automatizált tehénistálló fejlesztésüket. A technológia főbb elemei: 8 fejőrobot box, THI vezérelt ventillációs és tehénlocsoló rendszer, vezérelt oldalfalfüggöny beállítás, takarmányfeltúró robot, intelligens ledes lámparendszer, automatizált trágyakihúzó és továbbító rendszer. A tehénazonosításra használt transzponderek monitorozzák a tehenek aktivitását, valamint a takarmányfelvételt és a kérődzést is. A tehenek istállón belüli pontos GPS helymeghatározása is elérhető a rendszerrel. A rendszerek által gyűjtött adatok feldolgozásra és folyamatosan kiértékelésre kerülnek, amelyek segítenek ráfókuszálni a figyelmet azokra az egyedekre, amelyekkel az adott pillanatban foglalkozni szükséges. A termelési gyakorlatukról ide kattintva lehet bővebben olvasni.

1.12    Kuspermező Kft.

A Kömlői gazdaság elsősorban fehérjenövények, gabona, olajos növények és ipari növények termesztésével foglalkozik közel 100 hektáron. A vállalkozás sikerrel alkalmazza a precíziós és az adatalapú gazdálkodás keretében elérhető megoldásokat és szívesen vesz részt azok bemutatásában is.

1.13    Kuzsmiczki Szilárd gazdaság

Fejér vármegyei, cecei gazdaság, elsősorban szántóföldi növénytermesztéssel, fehérje-, gabona- és olajos növények termesztésével, valamint tejelő szarvasmarha tenyésztéssel foglalkozik. A családi gazdaság méretének megfelelő precíziós és digitális megoldásokat alkalmaz sikerrel. A döntéseiket a megoldásokból származó adatokra építik. Szívesen vesznek részt a digitális megoldások alkalmazási tapasztalatainak megosztásában.

1.14    MATE Nonprofit Kft.

Az adatok feltöltés alatt.

1.15    Pro Agricultura Hargitae Universitas Alapítvány

Az alapítvány Csíkszeredai tangazdasága közel 1,2 hektár területtel rendelkezik, amelyen a helyi családi gazdaságokra jellemző termelési portfólió került összeállításra. Hagyományos, tájfajta gyümölcsfajtákat telepítettek, gyógy- és fűszernövény parcellákat, valamint egy automatizált üvegházat hoztak létre, ahol a modern zöldségtermesztési technológiák mutathatók be. A tangazdaságban a meglévő termelési portfólióra alapuló digitális megoldások működnek: meteorológiai állomás, talajszenzorok, rovarcsapda, automata öntöző berendezés, farm menedzsment szoftver, talajszkenner, multispektrális felvételezésre alkalmas drón. A meglévő kertészeti kultúrák: bogyós gyümölcsök, gyümölcsfák, zöldségek és az üvegház területén alkalmazható digitális megoldások közül az erdélyi családi gazdaságok számára releváns és megtérülő digitális megoldásokat telepítettek.

1.16    Sicland Coop Mezőgazdasági Szövetkezet

A Székelyföldön található Illyefalvai szövetkezet 2018-ban alakult. Öt termelő alapította és összesen 380 hektár szántóterületet művel. Főbb kultúrái a gabonafélék, a repce, a szója, a burgonya, a napraforgó és a kukorica. A szövetkezet közös gépbeszerzései lehetővé tették az közös adatfelhasználást, valamint az erre alapuló döntéselőkészítést és tanácsadást. A precíziós eszközök közös alkalmazása jó példa lehet a kisebb gazdaságok adatmegosztására, közös adatfelhasználásra is.

 

2        Az előző kiírás díjazottjai közül többen is télen voltak hivatalosak a kitüntetés átvételére:

2.1        AGROPRODUKT Zrt.

A gazdaság közel 8000 hektáron folytat növénytermesztést, rendelkezik terménytárolókkal, vetőmag-feldolgozó üzemmel, állattartó telepein sertéshízlalással foglalkozik, valamint tejelő szarvasmarhákat tenyésztenek.

A gazdaság által bemutatható digitális megoldások: georeferált, 5 évnél gyakoribb talajmintavétel eredményei, hozamtérképezés, helyspecifikus növényvédelmi megfigyelés, heterogenitás vizsgálatok alapján végzett alapművelés.

2.2        B-Aranykorona Kft.

A B-Aranykorona Kft. klasszikus szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozik. Az innovatív gondolkodásmód és géphasználat visszatérő elem a gazdaságban. A kísérleti gazdaságként is jegyzett cég számos gépüzemeltetési kísérletben részt vesz.

Az érdeklődő gazdák részére bemutatható digitális megoldások többek között: differenciált tápanyag-kijuttatás, helyspecifikus növényvédelem, differenciált vetés, helyspecifikus növényvédelmi megfigyelés, táblatörzskönyv, térinformatikai szoftver.

2.3        Bugaci Aranykalász Zrt.

A gazdaság 1500 hektár területen gazdálkodik, amelynek nagy részén kalászosokat termeszt, valamint rendelkezik gyümölcsössel és legelővel is. A gazdaságban megismerhető digitális megoldások többek között: differenciált tápanyag-kijuttatás, helyspecifikus növényvédelem, differenciált vetés, georeferált talajmintavétel, táblatörzskönyv.

2.4        Dosztál Áron György gazdasága

A gazdaság 170 hektár szántóterületen működik, gabona, repce, kukorica, vetőmag és áfonya termesztésével foglalkozik. A gazdaságban jelenleg, 2023-ban zajlik a digitális megoldásokra való átállás. Az érdeklődő gazdák több megoldást is megismerhetnek, így például a sorvezetővel felszerelt erőgépeket, differenciált műtrágyaszórót és a helyspecifikus tápanyag kijuttatást.

2.5        Emődi Mezőgazdasági Zrt.

A gazdaság tehenészetében 400 tehén és szaporulata képezi az állományt. Az egyik legmodernebb állattenyésztő telepet hozták létre új istállóval, caroussel típusú 24 állásos fejőházzal, modern trágyarendszerrel. A digitális megoldások között az érdeklődők megismerhetik az ökonómiai szemléletű döntéshozatal digitális támogatását.

2.6        Finorak Kft.

A gazdaság több mint 500 hektáron termel növényeket. A nagyobb táblaméretek miatt 2018-ban érdemesnek ítélte meg belefogni a helyspecifikus gazdálkodásba. A megismerhető digitális megoldások: a helyspecifikus gazdálkodás, differenciált tőszámú kukorica vetése.

2.7        Gyenis Agro

Fehérje-, Gabona és olajos növények termesztésével foglalkozó családi gazdaság.  A gazdaság agrár-térinformatikai és vállalatirányítási rendszert alkalmaz, az alaptrágyázást és a fejtrágyázás heterogenitásvizsgálat alapján állítják össze, georeferált talajmintavétellel és hozamtérkép alapján állítja össze a gazdálkodás technológiáját.

2.8        Lágler Richárd gazdasága

A gazdaság hagyományos szántóföldi növénytermesztést folytat, kukoricát, napraforgót, repcét, búzát, árpát termeszt. 2018 óta kezdték el a gazdaság munkafolyamatait helyspecifikus szemlélet szerint tervezni, illetve az ehhez szükséges eszközparkot felépíteni és fejleszteni. A megismerhető megoldások: georeferált talajmintavétel, növényvédelmi megfigyelés, sorvezető alkalmazása, helyspecifikus növényvédelem és tápanyagutánpótlás.

2.9        Lajoskomáromi Agrár Cégcsoport

A gazdaság saját területei összesen 3100 hektárt tesznek ki, ezeken szántóföldi növénytermesztés folyik. A precíziós megoldások közül a differenciált tőszámú vetésre kukorica esetében, a helyspecifikus technológia alkalmazásában, továbbá az adatok gyűjtésében és automatizált vállalatirányítási rendszeren keresztül történő feldolgozásában van tapasztalata.

2.10    Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.

Az 1784-ben alapított gazdaság jelenleg szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozik 8130 hektáron, valamint 1500 hektár erdőt is művel. Speciális növénye a hibridkukorica, amelyet 2400 hektáron termel. A területekből 2400 hektár öntözhető. A gazdaságban megismerhető digitális megoldások: georeferált, 5 évenkéntinél gyakoribb talajmintavétel, hozamtérképek készítése, hozammérővel felszerelt kombájnok, helyspecifikus növényvédelem, sorvezetés alkalmazása, saját meteorológiai állomások, helyspecifikus alaptrágyázás, vetés, fejtrágyázás – heterogenitás vizsgálatok alapján. A gazdaság 2021-ben készítette el saját Digitális Agrár Stratégiáját.