A Veszprém megyei Nyárádon folytatódott a Digitális Agrárakadémia (DAA) bemutatógazdasági programsorozata 2022. december 2-án. A rendezvényen tartalmas kerekasztal-beszélgetést tartottak és előadások is elhangzottak a tápanyagutánpótlásról és a precíziós technológiákról.

Varga Dávid és családja 450 hektáron gazdálkodnak

Varga Dávid, az Ifjú Gazdák Veszprém Megyei Gazdakörének elnöke azt mondta, hogy az általa vezetett szervezet 2021 októberében alakult meg 35 fővel, de mostanra a taglétszám majdnem megduplázódott. A spektrum elég színes, hiszen tagjaik között vannak olyanok, akik kertészettel, szőlészettel, növénytermesztéssel vagy állattenyésztéssel foglalkoznak. A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének (MAGOSZ) helyi szervezete és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE), valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) közös szervezésében megvalósult rendezvényen elhangzott az is, hogy Varga Dávid a családjával gazdálkodik: szántóföldi növénytermesztéssel foglalkoznak 450 hektáron és egy erdőt is gondoznak. A földeken repcét, napraforgót, kukoricát, búzát és árpát vetnek, de vetésforgóban termesztenek még facéliát is. A terményt az a két szövetkezet értékesíti, amelyeknek a helyi gazdák 90 százaléka is a tagja. A precíziós gazdálkodásra való átállás már három éve elkezdődött a gazdaságban: beszereztek olyan erőgépeket, amelyek robotkormányzással vannak felszerelve, és modern munkagépeket is.

A családi gazdaságban a precíziós gazdálkodásra alkalmas gépeket használnak

Mostanra teljesen digitalizálták a munkafolyamatokat, helyspecifikus kijuttatást végeznek a vetésnél, valamint a növényvédelemben és folyamatosan értékelik a talajminták eredményeit.

Mindig tisztában vagyunk azzal, hogy milyen a talajaink összetétele, milyen és mennyi műtrágyára van szükség, így próbáljuk a nyersanyagok – mint az üzemanyag és a kemikáliák – felhasználását a végsőkig optimalizálni – mondta Varga Dávid.

A robotkormányzás egyébként jól jön a kisebb táblák művelésénél, hiszen a technológia jelentősen felgyorsítja a munkafolyamatokat, és kevésbé terheli a gépkezelőket. Ugyanakkor nem elhanyagolható tény az sem, hogy már a gépek beszerzésétől számított első évben mintegy 4000 liter üzemanyagot tudtak spórolni. A modern eszközök okos felhasználása a hozamon is látszik: kukoricából átlagosan és hektáronként 9-10 tonnát takarítottak be, búzából 7-8 tonnát, míg repcéből 4 tonnát.

Adatok a traktorokban

Varga Dávid elmondta azt is, hogy a kormány, valamint az Európai Unió több, mint 9000 milliárd forintnyi fejlesztési forrást tesz elérhetővé, így ez egy jó lehetőség a precíziós technológiára való átállásra.

„Azt gondolom ugyanakkor, hogy a digitalizáció önmagában nem elegendő, hanem a gazdáknak még szorosabban össze kell fogniuk, közösen kell dolgozniuk, ugyanis az agrárium jövőjét nem csak a precíziós technológiák formálják, hanem a gazdák összefogása is” – hangsúlyozta Varga Dávid, hozzátéve, hogy az összetartás meglátszik a bevételeken és fenntarthatóbbá teszi a mezőgazdaságot.

Dr. Gulyás Miklós a talajerőgazdálkodást mutatta be az érdeklődőknek

Dr. Gulyás Miklós, a MATE Környezettudományi Intézetének munkatársa, a Talajtani Tanszék egyetemi docense az előadásában felhívta a figyelmet a DAA online elérhető tananyagaira. A Digitális Agrárakadémia segít eligazodni a digitális megoldások között, segít megtervezni a termelőknek a saját gazdaságuk digitális átállását, kiválasztani és használni a valóban hatékony megoldásokat. A 9 modulban 36 témakör érhető el, és az egyes témakörökhöz kiegészítések készültek a Kárpát-medencei országok termelői számára.

A tananyagokat folyamatosan fejlesztik a technológia változása és a felhasználók visszajelzése, véleménye, valamint igénye alapján. A modulok egy regisztráció után itt érhetőek el. A docens az előadása további részében a talajerőgazdálkodás részleteiről beszélt. Felhívta a figyelmet a mikroelem és a tápanyagok pótlásának fontosságára, és arra is, hogy érdemes mindenkinek a mély rétegekben is megismerni a talaj összetételét.